Magyar Falu Program Infóblokk

Köszöntjük Bánhorváti község weboldalán!

Nagybarca és Bánhorváti Községek szennyvízelvezetése és tisztítása


Nagybarca és Bánhorváti Községek folyamatosan és elkötelezetten keresték a lehetőséget arra, hogy jogosultságot és ezáltal finanszírozási forrást szerezzenek a szennyvízelvezető hálózat és a tisztító telep megépítésére.
Az első eredményeket 2004 – 2006 között érték el. Nagyon rövid időn belül, már 2006. évben elkészítették a vízjogi létesítési engedélyes terveket, beszerezték a beruházáshoz szükséges hatósági engedélyt.
A következő években különböző megyei és országos alapokból igényeltek támogatást amely kezdeményezések akkor forráshiányra hivatkozással nem jártak sikerrel, mindezek ellenére a beruházás előkészítése folytatódott.
2010. évben a Községek létrehozták a Nagybarcai Szennyvízelvezetési Agglomerációs Önkormányzati Társulást a tervezett projekt lebonyolító szerveként és elkészült a rendelkezésre álló tervdokumentáció alapján a megvalósíthatósági tanulmány.
A következő évben a Társulás pályázatot nyújtott be a Környezet és Energia Operatív Program vonatkozó pályázati felhívása alapján, amely pályázat 2012. évben támogatást kapott és a támogatási szerződés megkötésével lezárult az előkészítés eredményes folyamata.

Szerződés hatályba lépésének dátuma: 2012.08.15
Szerződésben rögzített támogatás: 1 214 311 692,-Ft
Szerződésben rögzített összköltség: 1 278 222 834,-Ft

A projekt eredeti Támogatási Szerződése szerint a projekt elszámolható költéségének 85%-a támogatásból valósult meg. Azonban a projekt előrehaladása során a Kedvezményezett a támogatási intenzitás felülvizsgálatát szorgalmazta, amelynek eredményeként a Támogatási Szerződés módosítására került sor 2013. 12.10-én. Az új támogatási arány 95%-ra módosult. A Kedvezményezett NFM önerő támogatásban részesült, így a projekt finanszírozása 100%-ban biztosított volt.

2013.03.05-én Bánhorvátiban sor került az építési szerződés aláírására. A Nagybarcai Szennyvízelvezetési Agglomerációs Önkormányzati Társulás a nyílt közbeszerzési eljárás során kiválasztott Bánvölgye Konzorciumot bízta meg a kivitelezési munkálatok elvégzésével. A kivitelező mindkét érintett településen kapott munkaterületet, így megkezdődhetett a tényleges kivitelezés is.
2013.06.07-én Bánhorvátiban ünnepélyes keretek közt megrendezésre került a projekt nyitórendezvénye.
2013.06.14–én Lakossági fórum szerveződött mindkét településen, melyen megvitatásra kerültek a lakosságot érintő problémák. A kivitelezők, tervezők is jelen voltak a fórumon, így mindenkinek válaszokkal tudtak szolgálni, akik éltek a kérdezés lehetőségével.

A zárórendezvény és szennyvíztelep átadó esemény pedig 2014.09.12-én került megrendezésre.

A szennyvízgyűjtő és – elvezető rendszer a Bánhorváti és Nagybarca településeken keletkezett szennyvizeket vezeti a Nagybarca 013 hrsz.-ú ingatlanon
megépült szennyvíztisztító telepre, amely 245 m3/nap kapacitással bír.
A projekt során 14 db házi átemelő, 926 db bekötés, 8 db hálózati átemelő, 7 549 fm bekötő vezeték, 14 606 fm gravitációs gerincvezeték és 4 60ö fm nyomóvezeték építése került megtervezésre.

További információt a következő linken talál:

banvolgyeszennyviz.hu

Szerződések