Magyar Falu Program Infóblokk

Köszöntjük Bánhorváti község weboldalán!

Hirdetmény az óvodai felvételekről

HIRDETMÉNY

az óvodai felvételekről.

 

A nemzeti köznevelésről szóló 2011.évi CXC.törvény (továbbiakban:Nkt.) szerint az óvoda a gyermek 3 éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.

Az óvodában a nevelési év szeptember 1-től a következő év augusztus 31-éig tart.

Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik.

 

Hány éves kortól kötelező az óvodába járás?

A gyermek abban az évben , amelynek augusztus 31. napjáig a 3.életévét betölti a nevelési év kezdő napjától, azaz az idén 2017.szeptember 1-jétől legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson köteles részt venni, amelynek teljesítéséért a szülő felelős.

Az a szülő, vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el.

Mikor kell beiratkozni ?     A beiratkozás időpontja:2017.május 9-11.

A szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni az önkormányzat által közzétett hirdetményben meghatározott időpontban.

A szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésre , nemzeti hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát.

Az óvodai nevelés nemzetiségi nyelven is folyhat. Egy adott nemzetiséghez tartozó gyermek anyanyelvén, anyanyelven és magyar nyelven, vagy magyar nyelven részesülhet óvodai nevelésben.

Nevelési év közben is felvehető a gyermek ?

Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a 3.életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező 3 éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. Ennek érdekében, a szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti. A jelentkező gyermekek fogadása az óvodai nevelési évben- amennyiben azt a férőhelyek száma lehetővé teszi- folyamatosan történik.

A kötelező felvételt biztosító óvoda

Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik. Életvitelszerű ott lakásnak minősülő, ha a gyermek a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében található ingatlan otthonául használja, és az ilyen ingatlan a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában a gyermek lakóhelyeként vagy tartózkodási helyeként az óvodai beiratkozás első határnapját megelőző 3 hónapnál régebb óta szerepel.

Mit kell a beíratkozáshoz bemutatni?

Jelentkezni a meghirdetett időpontban a lakóhely szerinti körzetileg illetékes -vagy választott óvodába lehet. A jelenleg bölcsödében elhelyezett gyermekre vonatkozó igényt is be kell jelenteni.

  • a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót, a lakcímet igazoló hatósági igazolványt,
  • a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát,
  • nem magyar állampolgár kiskorú óvodai beíratásánál a szülőnek igazolnia kell, hogy fennállnak az óvodai ellátásra jogosultság feltételei (a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogát Magyarországon gyakorolja, a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, és bevándorolt vagy letelepedett jogállású, vagy Magyarország területén való tartózkodási jogosító engedéllyel rendelkezik)
  • A sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő óvodába való felvételhez a szakértői és rehabilitációs bizottság javaslata szükséges. A sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése az e célra létrehozott gyógypedagógiai intézményben, konduktív pedagógiai intézményben ,óvodai csoportban, vagy a többi gyermekkel részben vagy egészben együtt, azonos óvodai csoportban történhet.

A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője , amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt  napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes jegyzőt.

Az óvodai felvételről szóló értesítés

Az óvoda vezetője a felvételi, átvételi kérelmének helyt adó döntéséről írásban , a kérelem elutasítására vonatkozó döntéséről határozati formában – a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatással – legkésőbb 2017.június 1. napjáig értesíti a szülőt.

Hogyan lehet fellebbezni az óvoda döntése ellen?

Az óvoda döntése ellen a szülő a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül eljárást megindító kérelmet nyújthat be az óvodavezetőnél. Az óvodavezető az eljárást megindító kérelmet az ügy összes iratával együtt megküldi hivatalomhoz. Az ügyben a fenntartó jár el és hoz másodfokú döntést.

A szülő a fenntartó döntésének a bírósági felülvizsgálatát kérheti, a közléstől számított harminc napon belül,jogszabálysértésre való hivatkozással.

A kötelező óvodai nevelésben való részvétel alóli felmentés szabályai

 

2016.január l-jétől az a szülő , aki az Nkt.(2) bek. foglaltak alapján felmentést kér a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, az óvodai beiratozást megelőzően 2017. április 30-ig nyújthat be kérelmét a gyermek lakóhelyét, ennek hiányában  tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőhöz, továbbá a kérelem másolatát a kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjéhez.

A jegyző a fenntartó – az óvodavezető, valamint a védőnő egyeztetésével- a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva az 5.életév betöltéséig felmentést adhat a 2017/18 .nevelési év kezdőnapjától esedékes kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.

Ha a szülő egyházi és magán- vagy nemzetiségi önkormányzati, valamint állami fenntartású tehát nem települési önkormányzati -fenntartású óvodásba kívánja beíratni gyermekét, akkor a kötelező óvodai nevelésben való nevelésben való részvétel alóli felmentési kérelmét az óvoda fenntartójához nyújtja be, továbbá a kérelem másolatát megküldi a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőhöz.

Az első óvodai foglalkozási nap a nevelési év első napja. Ezen a napon kerül átvételre az eddig bölcsödében elhelyezett, óvodába felvett gyermek is.

Bánhorváti,2017. április l8.

                                                                                  Dr.Szécsi Ottó s.k.,

                                                                                              jegyző